Sziasztok!
Van egy angyon jó baránőm aki indított egy novella pályázatot és mivel eddig kevés a jelentkező ezért itt most elkezdem hirdetni ezt. A szabályokatmegtaláljtok az oldalon..
Jelentkezzz!!! http://twilight-bellaedward-melii.blogspot.com/
Xoxo Cserry
2011. július 30., szombat
2011. július 19., kedd
14.fejezet
Sziasztok! tudom hogy késtem, meg minden, és tökre sajnálom. És főleg hogy ma elég rövidke kis fejezetet hoztam, de csak azért mert a következő fejezetben minden kiderül. Jaj és még mielőtt elfelejtem! Nyitottam egy Twitter fiókot így most már ott is tudtok figyelni hogy mikor lesznek frissek. :)) Twitter: Pinkypopbogyesz
Reggel is Jake ölelő karjaiban ébredtem, ő még mélyen aludt. Próbáltam nem fölkelteni elért halkan odanyúltam a laptopomért, majd föltettem az ágyra. Rátettem a párnámra a gépet és nekitámasztottam az ágyam háttámlájának. A fülemben éreztem Jake forró leheletét. Ránéztem óvatosan és tejesen ellágyultam, Jake arca teljesen ki volt simulva. Teljesen az a 6 éves kisfiú jutott eszembe, aki volt, habár ez a 6 éves fiú már egy érett, helyes, izmos férfi lett belőle. Kicsit megmozdultam, mire Jacob még jobban magához ölelt, arcunk még közelebb volt egymáshoz. Szaporább lett a lélegzetünk.
- Mióta vagy fönt?- suttogta nyitott szemmel
- Fél órája- mondtam már szinte tátogva. Már csak pár centi volt mindkettőnk között, amikor Jake fölemelte az arcát és nyomott egy puszit az orromra. Majd kitakarózott és kimászott az ágyból.- Tudom, menned kell.- mondtam unottan.- Szia!- majd tovább bámultam a gépet.
- Őő nem éppen. De most mi a bajod?- ült vissza az ágyra, amikor fölvette a gatyáját.
- Semmi.- mondtam még mindig a képernyőt bámulva. Amikor Jake idegesen kikapta a kezemből és letette maga mellé.
- Még egyszer megkérdezem mi a bajod?- hajolt fölém, amikor átfordultam a hátamra, hogy visszavegyem a gépemet. Egy kézzel közre fogta mindkét csuklómat majd úgy bámult rám.
- Mondom hogy semmi.
- Jennifer! Kérlek, mond el mi a bajod! Szeretném tudni, hogy mi bánt.- suttogta mélyen a szembe nézve. Makacskodva néztem rá, mire ő csak fújt egyet és elengedett.- azt hittem, hogy jobban bízol bennem, mert én bízom benned.- ült föl majd fölkapta a széken lévő felsőjét és elindult kifelé. Az ajtóban meg állt, a fél lába már kint volt a szobából. Jobb válla felém nézett, amin valami furcsát találtam. Összevont szemöldökkel bámultam a jobb vállán lévő tetoválást. Amit már láttam több helyen is. Emilyéknél, és az összes srácnál, akik erre felé szoktak bandázni. Ő is észre vette, hogy nagyon bámulok valamit így ő is lenézett meztelen vállára, majd újra vissza rá, láttam a szemén, hogy valamit észrevettem ezért még jobban kijjebb lépett. Olyan gyorsan pattantam ki az ágyból, mint a golyó, amit most lőttek ki. Jake már teljesen kint volt, amikor elkaptam a csuklóját, majd visszahúztam a szobámba, ott, pedig bevágva az ajtót neki döntöttem.
- Mi az ott?- mutattam a kezén lévő tetoválásra. Kicsi mintha láttam volna a szemében valami ijedtséget.
- Semmi.- habogott össze vissza.
- Jake, kérlek, mond el mi az ott a válladon.- emeltem föl a fejét
- Nem tehetem.- suttogta
- Miért?- csattantam föl, haragosan bámultam rá. Dühös voltam, azért amiért titkolódzik előttem.- Emlékszel, amikor úgy 9 évesek voltunk, és a parton megfogadtuk, hogy bármi van az elmondjuk a másiknak. Mi lett az ígéreteddel?
- Ezt én is kérdezhetném! Nem mondod nekem el, hogy mi a bajod. Akkor most én is, kérdőre vonhatnálak- az ő hangja is kezdett dühös hangnembe átmenni.
- Jó azt akarod, hogy elmondjam hogy mi a bajom? Az a bajom hogy aggódom érted! Nem tudom, mi van veled! Tetoválást varratsz a válladra, Sam folyton parancsolgat neked, sokszor tűnsz el éjszakánként, sok sérülés van a karodon, amik pillanatok alatt begyógyulnak, de ez nem csak veled van, hanem már szinte az össze La Pushi fiúval. Mindegyikőtöknek van tetoválása, hirtelen megerősödtetek, meg izmosodtatok. Mi lett veletek?- fejeztem be a mondandómat majd vettem mély levegőket, amiket a felsorolásom folytán elfogyott. Jake szeme szomorúan csillogott.
- Bárcsak megtehetném, hogy elmondom neked. De nem tehetem… sajnálom!- suttogta. Olyan volt ez számomra mintha valaki arcon csapott volna, fájt hogy a legjobb barátom nem mond el nekem dolgokat. Lehunyt szemekkel próbáltam leplezni könnyes szemeimet, hátat fordítottam neki és elindultam az ágyam felé, mire ő elkapta a karomat.- Jenny, kérlek…
- Jake most menj el, jó?- suttogtam rá nem nézve csak a földet, néztem.
- Nem! – emelte föl a fejemet újra- te sírsz?- lepődött meg.
- Igen, te hülye!- kiabáltam vele.
- De.. de miért?
- Mert……..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)