14.fejezet

Sziasztok! tudom hogy késtem, meg minden, és tökre sajnálom. És főleg hogy ma elég rövidke kis fejezetet hoztam, de csak azért mert a következő fejezetben minden kiderül. Jaj és még mielőtt elfelejtem! Nyitottam egy Twitter fiókot így most már ott is tudtok figyelni hogy mikor lesznek frissek. :)) Twitter: Pinkypopbogyesz

Reggel is Jake ölelő karjaiban ébredtem, ő még mélyen aludt. Próbáltam nem fölkelteni elért halkan odanyúltam a laptopomért, majd föltettem az ágyra. Rátettem a párnámra a gépet és nekitámasztottam az ágyam háttámlájának. A fülemben éreztem Jake forró leheletét. Ránéztem óvatosan és tejesen ellágyultam, Jake arca teljesen ki volt simulva. Teljesen az a 6 éves kisfiú jutott eszembe, aki volt, habár ez a 6 éves fiú már egy érett, helyes, izmos férfi lett belőle. Kicsit megmozdultam, mire Jacob még jobban magához ölelt, arcunk még közelebb volt egymáshoz. Szaporább lett a lélegzetünk.

-         Mióta vagy fönt?- suttogta nyitott szemmel

-         Fél órája- mondtam már szinte tátogva. Már csak pár centi volt mindkettőnk között, amikor Jake fölemelte az arcát és nyomott egy puszit az orromra. Majd kitakarózott és kimászott az ágyból.- Tudom, menned kell.- mondtam unottan.- Szia!- majd tovább bámultam a gépet.

-         Őő nem éppen. De most mi a bajod?- ült vissza az ágyra, amikor fölvette a gatyáját.

-         Semmi.- mondtam még mindig a képernyőt bámulva. Amikor Jake idegesen kikapta a kezemből és letette maga mellé.

-         Még egyszer megkérdezem mi a bajod?- hajolt fölém, amikor átfordultam a hátamra, hogy visszavegyem a gépemet. Egy kézzel közre fogta mindkét csuklómat majd úgy bámult rám.

-         Mondom hogy semmi.

-         Jennifer! Kérlek, mond el mi a bajod! Szeretném tudni, hogy mi bánt.- suttogta mélyen a szembe nézve. Makacskodva néztem rá, mire ő csak fújt egyet és elengedett.- azt hittem, hogy jobban bízol bennem, mert én bízom benned.- ült föl majd fölkapta a széken lévő felsőjét és elindult kifelé. Az ajtóban meg állt, a fél lába már kint volt a szobából. Jobb válla felém nézett, amin valami furcsát találtam. Összevont szemöldökkel bámultam a jobb vállán lévő tetoválást. Amit már láttam több helyen is. Emilyéknél, és az összes srácnál, akik erre felé szoktak bandázni. Ő is észre vette, hogy nagyon bámulok valamit így ő is lenézett meztelen vállára, majd újra vissza rá, láttam a szemén, hogy valamit észrevettem ezért még jobban kijjebb lépett. Olyan gyorsan pattantam ki az ágyból, mint a golyó, amit most lőttek ki. Jake már teljesen kint volt, amikor elkaptam a csuklóját, majd visszahúztam a szobámba, ott, pedig bevágva az ajtót neki döntöttem.

-         Mi az ott?- mutattam a kezén lévő tetoválásra. Kicsi mintha láttam volna a szemében valami ijedtséget.

-         Semmi.- habogott össze vissza.

-         Jake, kérlek, mond el mi az ott a válladon.- emeltem föl a fejét

-         Nem tehetem.- suttogta

-         Miért?- csattantam föl, haragosan bámultam rá. Dühös voltam, azért amiért titkolódzik előttem.- Emlékszel, amikor úgy 9 évesek voltunk, és a parton megfogadtuk, hogy bármi van az elmondjuk a másiknak. Mi lett az ígéreteddel?

-         Ezt én is kérdezhetném! Nem mondod nekem el, hogy mi a bajod. Akkor most én is, kérdőre vonhatnálak- az ő hangja is kezdett dühös hangnembe átmenni.

-         Jó azt akarod, hogy elmondjam hogy mi a bajom? Az a bajom hogy aggódom érted! Nem tudom, mi van veled! Tetoválást varratsz a válladra, Sam folyton parancsolgat neked, sokszor tűnsz el éjszakánként, sok sérülés van a karodon, amik pillanatok alatt begyógyulnak, de ez nem csak veled van, hanem már szinte az össze La Pushi fiúval. Mindegyikőtöknek van tetoválása, hirtelen megerősödtetek, meg izmosodtatok. Mi lett veletek?- fejeztem be a mondandómat majd vettem mély levegőket, amiket a felsorolásom folytán elfogyott. Jake szeme szomorúan csillogott.

-         Bárcsak megtehetném, hogy elmondom neked. De nem tehetem… sajnálom!- suttogta. Olyan volt ez számomra mintha valaki arcon csapott volna, fájt hogy a legjobb barátom nem mond el nekem dolgokat. Lehunyt szemekkel próbáltam leplezni könnyes szemeimet, hátat fordítottam neki és elindultam az ágyam felé, mire ő elkapta a karomat.- Jenny, kérlek…

-         Jake most menj el, jó?- suttogtam rá nem nézve csak a földet, néztem.

-         Nem! – emelte föl a fejemet újra- te sírsz?- lepődött meg.

-         Igen, te hülye!- kiabáltam vele.

-         De.. de miért?

-         Mert……..